Bár az utóbbi hónapokban kissé leterhelődtünk a munkahelyen és az egyetemen is, azonban nem csak pillanatnyi fellángolásnak szántuk blogunkat. Több korábbi túránkat is bemutatjuk majd, többek között visszakalandozunk Izlandra a pónikhoz és gejzírekhez, Zsoma Litvániába ugrik vissza és megemlékezik a furcsa nevű buszmegállókról, valamint a zseniális litván édességekről. De távlati terveink között szerepel egy varsói gyorstalpaló infoguide (értsd: kocsmatúra ajánló), amiből megtudhatjuk, hogy hol érdemes bebiflázni egy talicskányi rántotthúst, valamint a Bajkál-tavat is megláthatjátok majd Matyi fényképezőjén keresztül. Persze a közelben is felfedezünk majd ezt-azt, mint például a gyönyörűséges Tátrát, vagy a varázslatos Erdélyt.

Továbbá úgy döntöttünk, hogy időről-időre lehozunk a blogon egy-egy vendégblogger írását is. Első delikvensünk pedig Eszter lesz, aki elmeséli, hogy milyen volt egy őszi szemesztert eltölteni Bilbaoban.

 

Kezdjük gyorsan a nyers infó áradattal! Bilbao az Ibériai-félsziget északi részén található nagyváros. Földrajzi elhelyezkedéséből kifolyólag szinte minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere: magas hegyek, ahol telente egy-két napig még hó is van, gyönyörű öblök, remek hullámokkal a szörfözés szerelmeseinek és csodás fenyőerdők a túrákat kedvelőknek. Ugyanezen okból származóan azonban az időjárás is meglehetősen hektikus: hideg ugyan sosincs - még decemberben is volt 16 fok-, azonban rengeteget esik az eső, szinte nincs száraz nap, és ez a borongós idő gyakran széllel társul, tehát egyértelműen érvényesül az óceáni éghajlat. Dehát köztudott, hogy mit ér az eső szél nélkül...

A város kedvelt célpontja az Erasmusosoknak, a Deusto és UPV Egyetemek tárt karokkal fogadnak több száz diákot félévente a világ minden pontjáról. Bilbao emiatt nem csak nagyon fiatalos, de az ott lakó baszkok - akik mellesleg a spanyol jelzőt kifejezetten sértésnek veszik - is borzasztó nyitottak és kedvesek.

Aki Bilbaoba látogat, készüljön fel, hogy szinte senki sem beszél angolul a helyiek közül, illetve ha a fiatalabb korosztály beszél is, nem szeretik a tudásukat csillogtatni, azonban nagy hálával fogadják, ha az ember megpróbál egy-két szót spanyolul (netalántán baszkul) elmakogni.

A város az egyik legtisztább hely, ahol vala jártam, minden éjjel végigmossák az utcákat, és kínosan odafigyelnek a szemétkérdés megoldására.

Bilbao nem annyira zsúfolt turistaközpont, amit főleg annak tudok be, hogy a hírneve még nem terjedt el olyan széles körben, azonban ha focirajongó az ember, akkor egész biztos hallott már az Athletic Bilbao csapatról, melynek stadionja, a San Memés is a városban található. Amúgy a csapatban fontos kikötés, hogy nem lehet tagja olyan játékos, aki nem baszk származású.

• 
• 

Meccsnapokon az egész város reggeltől kezdve lázban ég, az emberek piros-fehér pólót, szurkolói sálat viselnek, és a meccs előtt egy órával a Poza - ez Bilbao szórakozóutcája, olyasmi, mint Budapesten a Király utca és Kazinczy utca környéke - már dugig tömve van közepesen illuminált baszkokkal és külföldiekkel, akiket elkapott a meccs izgalma.

Ha már szórakozásról beszélünk, erre a már említett Poza utca vagy az óváros - Casco Viejo- bármelyike remek lehetőséget nyújt: helyi baszk specialitás a kalimotxo (ejtsd: kalimocso), ami nem más, mint a jó öreg, fejfájós VBK (igen, amit itthon tinikorunkban pénzhiányban fogyasztottunk, az ott nemzeti ital). Aki mégsem szeretné a 16 éves kori bulik hangulatát és a macskajajt felidézni, azoknak a jobbnál-jobb spanyol borok állnak rendelkezésére a kulturált szórakozás támogatása érdekében, ezeket általában 2-3 euró/pohár áron be lehet szerezni. Természetesen a sangria itt is hódit - bár nem annyira mint Barcelonában és Madridban - , azonban a sörök viszonylag gyengék, viszont ahhoz képest nem annyira baráti az áruk. Itt egy üveg kb. szintén 3 euró.

Casco Viejo-t, az óvárost napközben is megéri megtekinteni, több száz éves házaival, vékony utcácskáival igazán impozáns látványt nyújt. Központja a Plaza Nueva, ami lényegében egy körházzal körülvett tér. Itt ehetjük a város legfinomabb baszk tapasait is, melyeket itt Pintxonak (ejtsd: pintcso) hívnak. Ezek kis szendvicsek különböző feltétekkel, 1,2-1,5euró/darab áron.

A várost a Nervión folyó szeli ketté, melynek érdekessége, hogy elnevezése olyan vitát szült Bilbao lakói között, hogy nem nagyon szokták a nevén emlegetni, inkább mindenki csak “A folyónak” hívja. A folyó partjára épült a Guggenheim múzeum. Ez a város egyik legnagyobb látványossága, havonta ad otthont főleg kortárs kiállításoknak, és zenei programoknak. Havonta egyszer techno bulit szoktak tartani, az eseménysorozat Art after Dark néven fut.

A másik, a bilbaoi látképpel eggyé vált épület az Iberdrola torony, ami a baszk ország legmagasabb épülete, jelenleg több száz irodának és apartmannak ad otthont. Azt rebesgetik, hogy az Athletic Bilbao több focistájának is van itt lakása.

Az "aki korán kel, aranyat lel" közmondást a baszkok nagy valószínűséggel nem ismerik, a munkaidő 10 körül kezdődik, azonban ez azt jelenti, hogy 9:30 előtt az utcán sincs nagyon senki, szinte kihalt a város. Reggelente szeretnek beülni egy reggelire a közeli kávézókba - erre a Bertiz lánc nagyon kedvező ajánlatokat nyújt. Általában spanyol tortillát vagy tostadast esznek kávéval. Ez előbbi egy krumplival, hagymával összekevert omlett, amit a sütőben sütnek ki, utóbbi pedig pirítós olivaolajjal és házi paradicsompürével. Szinte mindegy, hogy milyen kávét kérünk, mindenhol a “café con leche” a bevált reggeli ital, ez magyarul tejeskávét jelent, és hát annyi is.

A munkaidőt megszakítja a siesta, ami általában 13:00 kor kezdődik (hol előbb, hol később), és 17:00 -ig eltart akár, erre érdemes odafigyelni, mert sok bolt, étterem bezár ebben az időben, azonban cserébe este akár 22:00-ig nyitva tartanak.

Ha megnéztük a várost, akkor érdemes metróra szállni, hiszen a tengerpart kb. 25 percre van metróval. A tömegközlekedés Bilbaoban nagyon jól kiépített, ennek ellenére szinte senki sem használja a buszokat, mert a 4 metróvonallal szinte a város bármelyik pontjára könnyen és gyorsan el lehet jutni. A vonaljegy ára azonban kissé borsos, például Sopelana, a tengerpart 2 zónányira van a belvárostól, így egy útért akár 3,5 eurót is fizethetünk, diákkedvezmény pedig nincs.

A plázs a metrótól kb. 10 percnyi sétára található, hegyektől körülvéve. Szörfözők és ejtőernyősök kedvelt helye ez. Megérkezéskor dönthetünk, hogy a bal vagy jobb oldali strandra megyünk, s bár ezt nem jelzi semmi előre, a bal oldali a nudista strand, így aki nem szeretne más emberek különféle szerveibe botlani lépten-nyomon, annak ajánlom a jobb oldali részt.

• 
• 

Ha még ennél is távolabb merészkednénk, akkor kb. egy órányi buszútra található Saint Juan de Gatelugatxe, ahol a Trónok Harca bizonyos jeleneteit forgatták. A filmes vonatkozáson kívül a hely lélegzetelállító, megéri megmászni a lépcsőket a kis szigeten található kolostorhoz és ott megkongatni a harangot, ami a szájhagyomány szerint szerencsét hoz.

Ugyanígy körülbelül egy órányi autóútra található San Sebastián városa, ami a baszk ország másik kiemelkedő városa. Strandja és lenyűgöző látványa rengeteg turistát és hírességet vonz évről évre, többjük a strand mentén található apartmankomplexumokban vett magának nyári lakosztályt.

A RyanAir idén már Santanderbe is indít járatot, így Bilbao könnyen és viszonylag olcsón megközelíthető,desztinációvá vált. Mindenkinek ajánlom ezt az eddig még kevésbé felfedezett kis ékszerdobozt!

A kazahsztáni túránk során volt pár beiktatott pont a nagyobb városok közé, ilyen volt a sztyeppék Dunaújvárosa is. Egyrészt azért is merem használni ezt a hasonlatot, mert ugyanolyan, viszonylag kicsi ipari város, mint itthon Dunaújváros, valamint szintén ugyanolyan mű város, hiszen tulajdonképpen a nehézipari tevékenység miatt laknak ott az emberek. 

Az ember itt már tényleg érzi, hogy Ázsiában van, teljesen másak az emberek, mint a két nagyobbik kazah városban. Teljesen máshogy viselkednek, teljesen másképp élnek, mondhatni ég és föld a különbség. Az első ilyen furcsaság volt, mikor a vonatról leszálltunk, ugyanis egy dzsindzsás, bozótos valami közepén rakott le minket az elektricska. De alig 30 méternyi gyaloglás után már a panelek rengetegében voltunk. 

• 
• 
• 

Egy jó 20-30 percnyi gyaloglás után nagy nehezen elértünk a szállásunkra. Hogy is mondjam....kívülről egy munkásszálló és öregek otthonának a keverékének tűnt, belülről viszont tényleg lényegében egy munkásszálló lehetett. Na nem baj, pofátlanul olcsó volt a szállás, bár utólag már értjük, hogy miért.

Este még elmentünk a városba mászkálni egyet. Nos itt tényleg átjött már a posztszovjet hangulat. Ettől függetlenül az emberek nagyon kedvesek, csak kissé furán néztek, hogy mit keresnek a városukban turisták. A szállásra visszafele eléggé megéheztünk, végül az lett a vége, hogy kinyittattunk magunknak egy épp felújítás alatt levő szórakozóhelyet, ahol készségesen ki is szolgáltak bennünket. Mondjuk kissé komikus volt az egész szituáció, de itt is csak azt lehet írni, hogy tényleg nagyon pozitívan állnak a külföldiekhez, még egy ilyen eldugott helyen is. A lightos vacsora után még benéztünk természetesen egy kocsmába is, ahol valamiért nagyon rákattantunk a porított rák ízesítésű chipsre. 

(Kádas Dániel fotója.)

Másnap nagyon gyorsan kicsekkoltunk a szállásunkról, egyrészt életünk leghosszabb éjjele volt, másrészt bár kicsi a város, de egy elég nagy túrát terveztünk meg magunknak. Bejártuk a város egyetlen, ám iszonyatosan hosszú villamosvonalát, ami a bozótoson keresztül megy és kiér egészen a város fémfeldolgozójáig. 

• 
• 
• 

Illetve azt hallottuk, hogy van egy komplett félig befejezett városnegyed is, szóval nyomtunk egy kis urbexezést is. Aztán már csak siettünk a buszállomásra, hiszen délután indultunk tovább Karagandába.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

(A rendőrautóról és emlékműről Kádas Dániel készítette a fotókat.)

 

A külön nem jelölt fotókat a blog szerzői készítették.

 

 

 

 

Ezúttal nem egy város gyorstalpaló összegzését írjuk nektek, hanem egy egész napos túra élményeit osztjuk meg. Almatiban kocsit is béreltünk magunknak, így volt időnk elmenni a volt fővárostól durván 220 kilométerre levő Charyn kanyonhoz. Nem bántuk meg!

 

(Kádas Dániel fotója.)

No de kezdjük az elején! A túra tervünket úgy dobtuk össze, hogy Almatiban két napunk is volt kirándulgatni. Első nap a már korábban említett türkizkék víztározóhoz mentünk fel a kirgíz határ mellé, illetve a Chymbulak síparadicsomhoz. Aznapra már mást nem terveztünk, csak a jól megérdemelt lóhús steaket, és egy kellemes zuhanyzást. Így másnap frissen indultunk neki az oda-vissza majdnem 450 kilométeres útnak a bérelt hycomatos (értsd: automataváltós, 1.2 literes rettenet) Chevroletünkkel. Persze már az indulás sem volt élmény nélküli. A város határában a kocsi úgy gondolta, hogy akkor most lepihen az út szélén és nem mozdul egy tapodtat sem. Gyors telefonálásba kezdtük, sejtettük, hogy a kölcsönző cég GPS rendszere korlátozta le a kocsinkat - noha direkt úgy szerveztük le a kocsi bérlését, hogy vidékre is kifurikázunk -, így hívtuk is egyből az autókölcsönzőt. Először ment a kezdeti értetlenkedés, sikerült kifognunk egy angolul nagyon keveset tudó ügyeletes irodistát. Nagy nehezen megértettük egymást, aztán még két telefonálás után sikerült 20 perc alatt újra életet lehelnünk az alig 70 lóerőnyi törpe szörnyetegünkbe. Indultunk is tovább hegyen-völgyön a sztyeppés tájon keresztül.

• 
• 
• 
• 

Persze megálltunk azért egy kis végtag nyújtózásra, meg persze a virslis buciból is feltankoltunk egy kisboltban. Aztán folytattuk tovább az utunkat, de már maga az utazás közben is szem gyönyörködtető tájakon haladtunk. Az út utolsó pár kilométere, viszont maga volt a szenvedéses örökkévalóság. Egy hihetetlenül tré, hepe-hupás földúton tötymörögtünk végig 10 km/h-s átlaggal. De megérte! Egy sorompós őrön kellett még átjutni, majd leparkolni, de végre eljutottunk a kanyonhoz.

 
(Kádas Dániel fotója, aznap reggel itt vettük az útravalót)

Akinek esetleg egy kicsit több sütnivalója van, mint nekünk az célirányosan 4x4-es kocsival megy és akkor végig hajthat a kanyonon is azzal. Persze gyalogtúraként sem rossz program. A kanyon legvégén egy folyóhoz lehet kilyukadni, ahol egy jurta tábor is van. A vállalkozó kedvűek szállást is tudnak valahogy intézni maguknak. Persze ha egyáltalán válaszolna az üzemeltető. Nekünk legalábbis több emailes megkeresésre sem válaszolt.

• 
• 
• 

(Kádas Dániel fotói.)

Visszaúton, buta módon járt utat a járatlanért elhagytuk és hegymászást imitáltunk, aminek persze az lett a vége, hogy vissza kellett ereszkednünk. Azért azt hozzá lehet fűzni, hogy fentről elég pöpecül nézett ki a terep.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Almatiba vissza már kicsit sietősebbek voltunk, hogy még nappali fénynél érjünk ki vissza a műútra, majd következett szállásra vezető visszaút, ismét egy jó 200 kilométernyi hosszan. Elfáradtunk eléggé a túra során, de kijelenthetem, hogy aki Almatiban jár és  bérelne kocsit, az mindenképp látogasson ki a Charyn kanoynba!

 

 

(A külön nem jelölt fotókat a szerzők készítették.)

 

Előző bejegyzésünkben Kazahsztán jelenlegi fővárosának, Asztanának mutattuk be pár látványosságát. Most következzen a régi főváros, Almati! Látványosságok, érdekességek egy gyorstalpaló bejegyzésben 

Az előző íráshoz hasonlóan, most is a legalapvetőbb dolgokkal kezdeném. Mivel egészen a '90-es évek közepéig Almati volt az ország fővárosa, ezért nem csoda, hogy egyáltalán nem egy vidéki "kis város" képét festi a turisták előtt. Egy folyton nyüzsgő - sőt véleményem szerint pörgősebb, mint Asztana -, élettel teli városba csöppenünk, ahol egy pillanatra sem áll meg az élet. Jelen esetben mi a reggeli órákban érkeztünk meg Almati pályaudvarára egy éjszakai vonattal. A közlekedési hálózat és a város megközelíthetősége kifejezetten jó, nem csak vasút köti össze az ország több más városával, hanem repülővel is érkezhetünk, vagy távozhatunk Almatiból. Tehát ilyen szempontból, még mindig versenyképes helyzetben van Asztanához képest. Az egyetlen negatívum talán, az a város szennyezettsége, ahogy már korábban is írtam. Napközben, de főleg a késő délutáni dugó idején szörnyű a város levegője, egy egybefüggő szmogfelhő az egész. Városon belül persze nem csak autóval tudunk A-ból B-be jutni, egész jó, már-már európai szintű a tömegközlekedés is. A buszhálózat nagysága mondjuk nem vetekszik a miskolci MVK lefedettségével sem, a budapestivel szemben abszolút labdába sem rúghat, de azért panaszra sincs ok, hiszen trolik és villamosok is járnak a felszínen. Azt mondjuk érdemes megemlíteni, hogy a buszok és trolik nagyobb része valamilyen kínai sufni csoda, amiket néha csak a jó indulat tart egyben. A villamoshálózat 2015-ben zárt be végleg, gazdasági okok illetve számos baleset miatt (A linket csak erős idegzetű olvasóink nyissák meg!).  Továbbá egy metró vonala is van Almatynak.

• 
• 
• 

Az állomási tömegről és a buszról Kádas Dániel lőtte a képeket.

A szállásokat és ételeket tekintve hasonló a helyzet Asztanához, elég jó és "európai" a felhozatal, panaszra egyértelműen nincs oka a turistáknak, főleg ha sikerül a Sky Hostelbe foglalni.  Egy felhőkarcoló 10. emeletéről a reggeli ébredés után elég frankó a kilátás. (Sajnos nem kaptunk lóvét ezért a kis diszkrét reklámért, de gondoltuk megkönnyítjük a jövendőbeli utazó dolgát...) Éttermek terén is jól áll a város, a lóhúst itt sikerült megízlelni és bár kissé félve rendeltük ki, de a végén majdnem kértünk repetát is.

• 
• 
• 

Az alap dolgokon túl lendülve, következzen a látványosságok listája, amelyeket mi is megnéztünk. Azt azért előre leszögezném, hogy ide már ajánlott a túrabakancs is! 

A víztározó (Big Almaty Lake)

Igazából Almati legszebb látványossága véleményem szerint. Egy csodaszép víztározó fent az Almatit körülölelő hegyekben, nem messze a a kirgizisztáni határtól. A képek nem a photoshop szüleményei, valóban ilyen csodálatos türkiz színű a tó. Amúgy a környékére csak óvatosan, mert elvileg tiltott terület. Nyilván nem itt hesszel Almati jard állományának nagy része, de a hatóság ettől függetlenül nem mindig jó kedvű, ha a turisták nagyon közel merészkednek a vízhez. A helyzetet meg csak bonyolítja a kirgíz határ közelsége. A túrabakancs mellett az autó is ajánlott, ide már csak személyautók hajtanak fel. A város központjából alig 30 perc alatt el lehet jutni ide, de szerintem minden egyes percet megért a hegyek között való autózás, főleg, ha a természet ilyen látvánnyal koronázza meg a szerpentinen való rodeózást.

• 
• 
• 
• 

 

Chymbulak síparadicsom és Medeu sportközpont

Az előbbi tóhoz hasonlóan, már az idejutás is igazi élménytúra. Autóval csak a hegy lábáig lehet menni, ahol a rend éber őrei szigorúan be is tartatják ezt a szabályozást. Szóval a négyülésest itt egy lanovka - esetünkben pont nem működött -, vagy kisbusz szűkös utasterére kell cserélni, ami egy elég meredek, kanyargós úton fel is visz a sí központ alsó állomásához. Felfele menet amúgy elhajtunk a Medeu mellett is, ami egy nyitott sportcsarnok szerűség. Ezt egy esetleges téli sport rendezvény kedvéért húzták fel. Sőt, a 2011-es Ázsiai Téli Játékokat itt, Almatiban tartották. Na de a sí központ aljához érve egy jó nagy "hütte" szerűség várja a látogatókat, ahol ki lehet pihenni a feljutás fáradalmait. Azokban, akikben maradt még erő tovább mehetnek egy másik felvonóval is, egészen a 3200 méteres csúcsig.

 

Kok-Tobe Park

Visszatérve a régi fővárosba, nem apadunk ki a látványosságokból, sőt itt is van olyan hely, ahol jelentős szint különbséget kell leküzdenünk. Elég csak a város keleti részére a Zöld Hegyhez mennünk. A hegy lábánál a kocsit lerakva, ismét lanovkával lehet az 1100 méteren fekvő csúcsra jutni, ahol egy óriási szabadidő park várja a látogatókat. A kilátótól kezdve a bob pályáig minden van. Sőt, ott jártunkkor egy egyetemi gólyabálba keveredtünk, ahol helyi Kisgrofó játszott valami értelmezhetetlen mulatóst. Visszatérve az első posztunkban írt szmogos időjárásra, az ide látogatók itt láthatják igazán, hogy mennyire szennyezett a város levegője.

• 
• 
• 

 

A helyi piac

Utolsó látványosságnak a piacot szántam, hiszen mi is a túrázgatások után éheztünk meg igazán. Most írhatnák, hogy aki már járt akár csak a Hunyadi téri vagy Fővám téri piacokon, az nem fog meglepődni semmin, de ezt azért nem merem kijelenteni. Főleg ha a húsos pultokat meglátjuk. A kínálat óriási a húsok, illetve a zöldség-gyümölcsök terén is, éhesen biztosan nem távozik innen senki...vagy legalábbis egy jó ebéd alapanyaga nélkül.

 

• 
• 

Túl vagyunk hát Kazahsztán két legnagyobb városán, így a következő bejegyzésünkben ellátogatunk egy ipari kis városba, ahol életünk leghosszabb éjjelét tölthettük el.

 A külön nem jelölt fotókat a blog szerzői készítették.

A Wizzair nem is olyan régen új járatot indított Kazahsztán fővárosába, Asztanába, amely egybeesett a kazah városban rendezett EXPO 2017-tel. Mivel úgyis kerestünk magunknak új túra desztinációt, ezért adta magát a helyzet, nyáron szereztünk magunknak repjegyeket. Páran lehet kicsit korainak találják a vásárlást, de szeretjük korán letudni az ilyesmit, mert így elég frankó túrákat tudunk összerakni magunknak, ráadásul eléggé költséghatékonyan. Na de térjünk is a lényegre, következzen a kazahsztáni sorozatunk első része, egy asztanai gyorstalpaló túra!

 

Utazás és érkezés

Annyit még azért persze fontos hozzátenni a legelején, hogy a Wizzair járatok késő este landolnak Asztanában és még egy belépési engedélyt is kell kérnünk a reptéren - amihez egy kissé kusza nyomtatványt kell kitöltenünk és sorban is kell állnunk, jó hosszú sorba -, ezért nem árt ha előre tisztázzuk, hogy mégis hogy szeretnénk eljutni a szállásra késő este. A reptérről egyelőre két lehetőség van, busz vagy taxi. Az árak nem vészesek - forintban olyan 60 és 160 forint közötti a buszjegy - , ezért nem árt ha nem csak nagy címlet van nálunk, hanem aprópénz is van a zsebünkben. A buszjegyre azonban ne legyen amúgy se gondunk, mert az úgymondván nincs, minden buszon van egy kaller és ő adogatja menet közben a kis papírfecniket - ha egyáltalán ad. Aki esetleg kocsit bérelne, az készüljön fel a dugókra is, délutánonként szörnyű a közlekedés!

 

Szállás, étel, ital

Szállásokból nincs hiány, ráadásul egész európai szintű a felhozatal - nyilván a fővárosban inkább az európai turistákra építenek. Ami talán lényeges, hogyha nem akarunk magunkkal kiszúrni, akkor minél inkább a város központja fele keressünk éjjeli menedéket! Jelentős mennyiségű buszozástól kíméljük meg magunkat, ugyanis bár nem gondolnánk, de elég nagy városról van szó. Napközben érdemes gyalog elindulni felfedezni a helyet, mert elég sok látnivaló van, de az éjszakai fényár miatt este is megér egy misét a város!
Kicsit áttérve a napi betevőre, egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, a válogatós emberek sem fognak éhen halni Kazahsztánban. Noha vannak furcsaságok a kazah konyha művészetben, nem mondanám, hogy nagyon furcsa lenne. Nyilván a kísérletezni vágyók kipróbálhatják a lóhúst - megjegyzem elég szkeptikus voltam, de meggyőzően ehető és finom -, de aki maradna a megszokottnál, az sem fog csalódni. Ami mondjuk érdekesebb, az a pékségben található felhozatal. Olyan, hogy kakaóscsiga és túrósbatyu az nincs. Van helyette virslisbukta, illetve buciba sütött csirkecomb, valamint imádják mindenbe belesütni a káposztát és főtt krumplit.

 

Látványosságok

Miután leírtam gyorsan az alapvető dolgokat, rá is térnék a lényegre, hiszen a cikk leginkább Asztana látványosságaira összpontosítana. Így következzen hát egy lista, rövid leírásokkal és pár képpel tűzdelve! Persze a lista nem teljes, inkább csak a fontosabbak vannak benne, amelyeket mi is meglátogattunk!

 

Bayterek torony

Ez tulajdonképpen egy nyárfa ágai közé került arany tojás, amit leginkább az ottaniak eredetmítoszára lehetne visszavezetni. Egyben a kazah megújulást is szimbolizáló, impozáns, 105 méter magas épület, mely tetejében egy kilátót is elhelyeztek. Öröm az ürömben, hogy a kilátó üvegét egy borostyános árnyalatú védő fóliával borították, ez kissé visszavesz a kilátás élvezhetőségéből. Illetve a kilátó részben kapott helyet Nurszultán Nazarbajev, kazah elnök tenyérlenyomatának fém emlékműve, ahova a turisták is beleilleszthetik tenyerüket, emellé pedig kívánhatnak is egyet. Idén volt amúgy az épület átadásának 15. évfordulója.

(Kádas Dániel fotója.)

 

Khan Shatyr

Képzeljük el a budapesti Westendet egy élményfürdővel, vagy a volt városligeti Vidámparkot, felturbózva jó pár luxus világmárka boltjával! Nos a Khan Shatyr egy bevásárlóközponttal keresztezett szórakoztató negyed egy épületen belül, ami ráadásul úgy néz ki, mint egy sátor. A több szinten elhelyezkedő boltok mellett megfér a mozi, komplett vidámpark és élményfürdő is. Az épületet 4 évig tartó építkezés után, 2010-ben adták át.

 

Ak Orda, avagy az Elnöki Palota

Lényegében politikai eseményeket bonyolítanak le az épületben, illetve a hazai Parlamenthez, vagy az amerikai Fehér Házhoz hasonlóan, ennek is vannak turisták által látogatható részei. Az épületet 2004-ben adták át.

 

EXPO

2017 nyarán Kazahsztánban tartották az aktuális EXPO-t, melynek fő témája a "Jövő energiája" volt. A kazahok igencsak odatették magukat, hiszen az amúgy is folyton építkezési területekkel telezsúfolt Asztanában felhúztak egy komplett kis várost a városban. A kiállítás egyik szimbóluma a gömb alakú pavilon volt.

(Kádas Dániel fotója.)

 

Felhőkarcolók

Felhőkarcolókat lát az ember, amerre csak lép a kazah fővárosban. Mivel csak 1997 óta lett Asztana a főváros, ezért alig 20 év alatt nőttek ki a hatalmas beton, fém és üveg monstrumok a sztyeppéből.

• 
• 
• 

 

Az helyi olajtársaság székháza

Nem is a látványosságok csoportjába sorolnám, de fontosnak tartottam megemlíteni, már csak a monumentálissága miatt is, ezt az óriás épületet.

 

 Gulág múzeum Akmolban

Bár nem kimondottan a fővárosban található, de a látványosság fontossága miatt meg kell említeni mindenképpen. Alig egy órányi buszozásra Akmolban található egy Gulág emlékmű és múzeum, ahol nem mellesleg egy magyar emléktábla is várja az odalátogatókat.

• 
• 

 

A következő részben Almatyba, a régi fővárosba fogunk ellátogatni! Tartsatok velünk!

A külön nem jelölt fotókat a blog szerzői készítették.

Blogunk bemutatkozásként először Kazahsztánba fogja elkalauzolni az olvasókat, de előbb bemelegítésként elmesélünk pár érdekességet is az országról! Következzen 5 meghökkentő, érdekes dolog Kazahsztánról!


1. Asztana, a világ egyik legfiatalabb fővárosa

Bár sokan nem tudják és nem is annyira friss hír, mégis eléggé aktuális téma jelenleg az európaiak számára. Ugyanis pár hónapja a WizzAir közvetlen összeköttetést teremtett Asztana és Budapest között. A dolog érdekessége, hogy bár Asztana az ország fővárosa, az ide látogató emberek egy viszonylag steril környezetbe csöppennek. Ez nem véletlen, mivel 1997-ig az ország déli határától nem messze fekvő Almati volt a főváros. Azonban a korábbi főváros túlzottan is délen helyezkedett el, ezért az ország vezetése szeretett volna egy központi várost - legalábbis a hivatalos indoklás szerint. Emellett azonban közre játszhatott az is, hogy az északi, főleg oroszok lakta területet az országhoz akarták "láncolni", valamint az sem elhanyagolható, hogy Almati szinte lakhatatlanná vált a körülötte lévő ipari komplexumok szennyezése miatt, gyakori látkép a teljesen szmogba burkolózott város látványa, ahogy az alábbi képen is látszik.

 

2. A több évszakos tél országa

Ha valaki olyan célból érkezik az országba, hogy bebarangolja az egészet, az jobb ha felkészül az időjárásra, főleg ha a hidegebb évszakokban látogat a keleti országba! Sajnos nem vicc, erősen ajánlott az országba látogatók számára, hogy a laza őszies ruhatár mellett készüljenek télikabáttal és bakanccsal is. Országon belül teljesen eltérő éghajlata van egy-egy területnek. Míg Asztanában mínusz fokok vannak és a télikabátban is didereg az ember a hóesésben, addig több száz kilométerrel délebbre, Almatiban már a kellemes napos időt lehet élvezni egy vastagabb pulóverben.

 

3. Vigyünk magunkkal egy oroszul beszélőt!

Az ország hivatalos nyelve a kazak és az orosz. Írhatnánk, hogy se több, se kevesebb, de ennek a mondatnak csak az eleje lenne igaz. Aki orosz tudás nélkül utazik, annak elég nehéz dolga lesz, hiszen az előbb említett két nyelven kívül nagyon kevesen beszélnek bármilyen idegennyelvet. Vidéken, attól függően, hogy az ország északabbi, vagy délebbi részein vagyunk oroszul vagy kazakul beszélnek. A nagyobb városokban, mint Asztana és Almati elvétve azért lehet angol szavakat is hallani. Ami még érdekesség, hogy pár olyan szó is van a kazak nyelvben, amit a magyarok is használnak. Például ha egy zöldségesnél azt mondjuk, hogy alma, nem kell majd ráböknünk a gyümölcsre, mivel kazakul is alma az alma.

 

4. Poszt-szovjet vidék

Aki látni akarja Kazahsztán másik arcát is, annak kötelező ellátogatni vidékre is! Ahogy Magyarországon, úgy Kazahsztánban is teljesen más élet bontakozik ki vidéken, mint a nagy városokban. Külön említésre méltó, hogy a kazah vidéken még velünk él a történelem is, a szovjet korszak erőteljesen rányomta a bélyegét a vidéken lakók életére.

 

5. Imádják a magyarokat!

A magyaroknak nyert ügye van Kazahsztánban! Akár a városokban, akár vidéken. Elsőre eltúlzottnak hangzik, de bátran kijelenthetjük, hogy Kazahsztánban imádják a magyarokat! Elsőre csak felfigyelnek, hogy valaki idegen, de mégis kissé ismerősnek csengő nyelvet beszél mellettük az utcán, aztán odamennek hozzá és megkérdezik, hogy honnan jött. Amikor pedig kiderül, hogy egy magyarral van dolguk, egyből jön az ölelkezés és kézfogás. Aztán pedig akár egy italra meghívás is lehet a rögtönzött ismeretségből. Tehát bátran merjünk magyarok lenni Kazahsztánban!

Amennyiben pedig kíváncsiak vagytok az egész kazahsztáni túránkra, kövessetek bennünket!